MEGVAN A TRIPLÁZÁS!!!

2009.05.27. 23:30

A Barcelona úgy győzte le a Manchester Unitedet a Bajnokok Ligája 2009-2010-es szezonjának döntőjében, hogy a brit csapat hozzá sem tudott szólni az eseményekhez!!!

Az első tíz perc angol fölényt hozott, majd a 10. percben a semmiből jött Eto'o, aki egy szép csel után csőrrel lőtt van der Sar kapujának közepébe; a kapus reflexmozdulattal odakapott, de nem tudott védeni. Ettől kezdve katalán uralkodást láthattunk, folyamatosan vezették a támadásokat, rengeteget passzolgattak, játszottak a labdával. Cristiano Ronaldo legalább ötször fellökte Puyolt, és mégis csak sárgát kapott, erősebb szankciót kellett volna kiróni rá... Aztán jött Messi, aki teljesen megérdemelten szerzett gólt: Xavi átívelése után az argentin labdazsonglőr ezúttal fejjel volt eredményes, fantasztikusan bólintott vissza a hosszú sarokba.

Ezután nem volt más hátra, mint hogy a Barça elfocizgasson a maradék húsz percben, s jöhetett az ünneplés!

A lényeg: Barcelona 2 - 0 Manchester United (Eto'o 10', Messi 70').

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fcbarcelona1899.blog.hu/api/trackback/id/tr151147940

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása